Hirdetéseink – Évközi XXX. vasárnap
2025.10.26.
- Október a Szűzanya hónapja, ezért még a héten minden hétköznapi szentmise előtt fél órával elimádkozzuk a Rózsafüzért.
- Október 27-28-án, hétfőn és kedden a Kerektemplomban a szentmisék elmaradnak!
- November 1-jén, szombaton, Mindenszentek ünnepén a Belvárosi templomban 10.30-kor lesz ünnepélyes szentmise, amely végén elimádkozzuk a Mindenszentek litániáját. 17 órakor a belvárosi temetőben imádkozunk majd a halottakért, ezért novemberben a kerektemplomi Mária imádság elmarad! A Szent Anna templomban az ünnepélyes szentmise 18 órakor kezdődik, amely végén szintén elimádkozzuk a Mindenszentek litániáját is. Ne felejtsük el, hogy ez a nap parancsolt ünnep, tehát kötelező szentmisén részt venni. Ezen a napon a Belvárosi templomban nem lesz esti mise!
- November 2-án, Halottak Napján vasárnapi miserend szerint lesznek a szentmisék. A Belvárosi templomban a 10.30-as szentmise végén, a Kerektemplomban pedig a 18 órai szentmisében tartunk majd requiemet halottainkért.
- Az ünnepi miserend és a Mindenszentekhez és Halottak napjához kötődő búcsúk elolvashatóak a faliújságon.
- Szintén november 2-án, vasárnap 15 órakor keresztutat imádkozunk a Belvárosi Kálvárián. Találkozó a Jó Pásztor kápolna alatti első stációnál!













