HIRDETÉESINK – Advent III. vasárnapja

2024.12.15.

  1. Az adventi élelmiszer-gyűjtésünk eredményeképpen 145 kg tartós, 89 db konzerv, befőtt, és sok-sok édesség, sütési hozzávalók gyűltek össze, illetve pénzadományt is kaptunk, amelyet szintén élelmiszerre fordítottunk. Így karácsonykor több, mint 80 családnak tudunk segítséget nyújtani az adományokból. Mindenki szeretetét, segítségét Isten fizesse meg!
  2. Adventben a Kerektemplomban hétfőn, kedden és szerdán, a Belvárosi templomban pedig csütörtökön, pénteken és szombaton reggel 6 órakor van rorate mise.
  3. Aki idei egyházi adóját még nem rendezte, megteheti azt a szentmisék után a sekrestyében, ügyeleti időben az irodában, vagy átutalással is. Mindenki hozzájárulását Isten fizesse meg!
  4. A Széchenyi téren a 4. adventi gyertyát december 21-én, szombaton 17 órakor gyújtják meg, ökumenikus szertartás keretében.
  5. December 21-én, szombaton a Kerektemplomban a 18 órai szentmisében a Lehel téri Szent Margit templom gitáros kórusa fog szolgálni, majd a szentmise után zenei áhítatot tartanak. Részletek a plakáton megtekinthetőek. Mindenkit szeretettel várunk!
  6. December 22-én, vasárnap Élő Betlehemes előadás lesz a Kerektemplom előtt, a 18 órai szentmise után. Szeretettel várunk mindenkit!

A Szent Péter és Pál templomban:

  • December 21-én, szombaton 8 órától karácsonyi nagytakarítást tartunk a Belvárosi templomban. Kérjük a testvérek segítségét, hogy karácsony ünnepét méltó körülmények között ünnepelhessük.

A Szent Anna templomban:

  • Árusítást tartunk a templomban a szombat esti, ill., vasárnap a 9, 11 és 18 órai szentmisék előtt és után, amelynek bevételével egyházközségünket is tudjuk támogatni.

Hirdetéseink – Advent II. vasárnapja

2024.12.08.

  1. Most vasárnap fejeződik be az adventi élelmiszer-gyűjtésünk a plébánia területén élő rászorulók javára. Az adományokat mindkét templomunkban a Mária oltárnál lehet elhelyezni a vasárnapi szentmisék végéig. Mindenki adományát Isten fizesse meg!
  2. Adventben a Kerektemplomban hétfőn, kedden és szerdán, a Belvárosi templomban pedig csütörtökön, pénteken és szombaton reggel 6 órakor van rorate mise.
  3. December 14-én, szombaton szentségimádás lesz a Belvárosi templomban, 13-22 óráig, kivétel a szentmise alatt! Délután 3-tól 4-ig a beteglátogatók vezetik az imádságot, 4 órától gyerekszentségimádás lesz, 21 órától pedig dicsőítés keretében imádjuk az Úr Jézust! Mindenkit szeretettel várunk!
  4. Szintén december 14-én, szombaton ismét adventi hangverseny lesz a Kerektemplomban a Balassa Bálint Vegyeskar és a Prímási Iskolaközpont Mindszenty Gyermekkórusának előadásában, este 19 órakor. Mindenkit szeretettel várunk!
  5. Aki idei egyházi adóját még nem rendezte, megteheti azt a szentmisék után a sekrestyében, ügyeleti időben az irodában, vagy átutalással is. Mindenki hozzájárulását Isten fizesse meg!
  6. Már előre hirdetjük, hogy december 21-én, szombaton a Kerektemplomban a 18 órai szentmisében a Lehel téri Szent Margit templom gitáros kórusa fog szolgálni, majd a szentmise után zenei áhítatot tartanak. Részletek a plakáton megtekinthetőek. Mindenkit szeretettel várunk!

A Szent Anna templomban:

  • December 15-én, vasárnap a 9 órai szentmisében a Kaméleon Színstúdió adja elő színdarabját az adventi várakozás jegyében. Mindenkit szeretettel várunk!
  • Árusítást tartunk a templomban a szombat esti, ill., vasárnap a 9, 11 és 18 órai szentmisék előtt és után, amelynek bevételével egyházközségünket is tudjuk támogatni.

A Szent Péter és Pál templomban:

  • December 15-én, vasárnap a szentmisében a Kaméleon Színstúdió adja elő színdarabját az adventi várakozás jegyében. Mindenkit szeretettel várunk!

Hiretéseink – Advent I. vasárnapja

2024. december 01.

  • December 1-jén, most vasárnap 15 órakor keresztutat imádkozunk a Belvárosi Kálvárián. Találkozó a Jó Pásztor kápolna alatti első stációnál.
  • Megkezdődött az adventi élelmiszer-gyűjtésünk a plébánia területén élő rászorulók javára. Az adományokat mindkét templomunkban a Mária oltárnál lehet elhelyezni a december 8-i szentmisék végéig. Mindenki adományát Isten fizesse meg!
  • Adventtel megkezdődnek a rorate szentmisék. A már megszokott rend szerint:
  • a Kerektemplomban hétfőn, kedden és szerdán reggel 6 órakor lesz rorate szentmise, csütörtökön nem lesz liturgia, péntektől vasárnapig nincs változás a miserendben,
  • a Belvárosi templomban csütörtökön, pénteken és szombaton reggel 6 órakor rorate mise lesz, vasárnaptól szerdáig pedig nem változik a miserend.
  • December 5-én, csütörtökön, „Menedék a hétköznapokban is” mottóval dicsőítés, szentségimádás lesz a Belvárosi templomban 19 órától 20.30-ig. Ez alkalommal gyónási lehetőség is lesz 19.30 és 20.15 között. Mindenkit szeretettel várunk!
  • December 7-én, szombaton lengyel művészek adnak rövid koncertet a Kerektemplomban a 18 órai szentmise után. Mindenkit szeretettel várunk!
  • Adventi gyertyagyújtás tartanak a Széchenyi téren az advent vasárnapjait megelőző szombatokon. A második gyertyát december 7-én, szombaton 17 órakor gyújtják meg.
  • Megjelent egyházközségünk hitéleti kiadványa, a Plébániai füzetek aktuális száma, elvihető az újságos asztalról, vagy letölthető IDE KATTINTVA..
  • Aki idei egyházi adóját még nem rendezte, megteheti azt a szentmisék után a sekrestyében, ügyeleti időben az irodában, vagy átutalással is. Mindenki hozzájárulását Isten fizesse meg!
  • Már előre hirdetjük, hogy december 14-én, szombati napon ismét adventi hangverseny lesz a Balassa Bálint Vegyeskar és a Prímási Iskolaközpont Mindszenty Gyermekkórusának előadásában, este 19 órakor. Mindenkit szeretettel várunk!

A Szent Anna templomban:

  • December 05-én, csütörtökön 17 órakor tartja a Rózsafüzér társulata titokcseréjét a Mindszenty Iskola kápolnájában. Minden tagot szeretettel várunk!
  • December 08-án, vasárnap 11 órakor „Szent Anna könnyei” szentmise lesz, amelyre az imaszándékokat a kitett gyűjtőládába lehet bedobni.
  • Adventi 2. vasárnapjától árusítást tartunk a templomban, amelynek bevételével egyházközségünket is tudjuk majd támogatni.

Hirdetéseink – Krisztus Király vasárnapja

2024.11.24.

  1. November 25-én, hétfőn a Belvárosi templomban a szentmise elmarad!
  2. A felnőtt szentségelőkészítő első alkalma november 30-án, 19 órakor lesz a Rudnay téri plébánián. Szeretettel várjuk azokat is, akik már jelentkeztek, és azokat is, akik most szeretnének jelentkezni!
  3. A Mária imádság ez alkalommal egy héttel korábban, november 30-án, szombaton 17 órakor lesz a Kerektemplomban. Mindenkit szeretettel várunk!
  4. Adventi gyertyagyújtás lesz a Széchenyi téren az advent vasárnapjait megelőző szombatokon. Az első gyertyát november 30-án, szombaton 17 órakor gyújtják meg.
  5. December 1-jén, vasárnap 15 órakor keresztutat imádkozunk a Belvárosi Kálvárián. Találkozó a Jó Pásztor kápolna alatti első stációnál.
  6. Szintén december 1-jén kezdődik az adventi élelmiszer-gyűjtésünk a plébánia területén élő rászorulók javára. Az adományokat mindkét templomunkban a Mária oltárnál lehet elhelyezni a december 8-i szentmisék végéig. Mindenki adományát Isten fizesse meg!
  7. Adventtel megkezdődnek a rorate szentmisék. A már megszokott rend szerint december 1-től:
    • a Kerektemplomban hétfőn, kedden és szerdán reggel 6 órakor lesz rorate szentmise, csütörtökön nem lesz liturgia, péntektől vasárnapig nincs változás a miserendben,
    • a Belvárosi templomban csütörtökön, pénteken és szombaton reggel 6 órakor rorate mise lesz, vasárnaptól szerdáig pedig nem változik a miserend.
    • Mivel a Belvárosi templomban adventben nem lesz szombatonként esti mise, ezért már november 30-án, szombaton is elmarad a szentmise
  8. Aki idei egyházi adóját még nem rendezte, megteheti azt a szentmisék után a sekrestyében, ügyeleti időben az irodában, vagy átutalással is. Mindenki hozzájárulását Isten fizesse meg!

A Szent Anna templomban:

  • November 30-án, szombaton 10 órakor nagytakarítás lesz a Kerektemplomban. Szeretettel várjuk a kedves testvérek segítségét, hogy méltó körülmények között készülhessünk az Úr Jézus születésének ünneplésére!
  • Szintén november 30-án, szombaton 15 órakor Nyugdíjas közösségi alkalom lesz a plébánián, amelyen adventi koszorút fogunk készíteni. Minden tagot szeretettel várunk!

Hirdetéseink – Évközi XXXIII. vasárnap

2024.11.14.

  1. Az idei évben felnőttek részére is indul szentségelőkészítő, tehát mindazok részére, akik felnőttként szeretnének keresztelkedni, elsőáldozni és/vagy bérmálkozni. Az előkészítő alkalmak várhatóan novemberben indulnak majd. Részletek és jelentkezés a plébánia honlapján!
  2. November 19-én, Szent Erzsébet ünnepén, kedden 19 órakor lesz az ünnepélyes, Szent Erzsébet kenyér osztással egybekötött szentmise a Belvárosi templomban. A szentmisét karitász csoportunkért ajánljuk fel, a perselyadományokat pedig a rászorulók javára fordítjuk. Mindenkit szeretettel várunk! Ezen a napon a Kerektemplomban a szentmise elmarad!
  3. November 21-én, csütörtökön, „Menedék a hétköznapokban is” mottóval dicsőítés, szentségimádás lesz a Belvárosi templomban az igeliturgia után, 19.30-20.30-ig.
  4. November 24-én, vasárnap országos gyűjtés lesz a Katolikus Karitász javára. Kérjük híveink adakozó szeretetét!
  5. Megjelent plébániánk újságja, az Élő Sziget aktuális száma, elvihető az újságos asztalról, vagy letölthető honlapunkról is.
  6. Aki idei egyházi adóját még nem rendezte, megteheti azt a szentmisék után a sekrestyében, ügyeleti időben az irodában, vagy átutalással is. Mindenki hozzájárulását Isten fizesse meg!

Hirdetéseink – Évközi XXXII. vasárnap

2024.11.10.

  1. Az idei évben felnőttek részére is indul szentségelőkészítő, tehát mindazok részére, akik felnőttként szeretnének keresztelkedni, elsőáldozni és/vagy bérmálkozni. Az előkészítő alkalmak várhatóan novemberben indulnak majd. Részletek és jelentkezés ide kattintva.
  2. November 12-én, kedden 18 órakor Imaóra lesz a Mindszenty Iskola Aulájában. Mindenkit szeretettel várunk!
  3. November 11-14-ig, hétfőtől-csütörtökig a Belvárosi templomban a szentmisék és igeliturgia elmaradnak!
  4. November 16-án, szombaton szentségimádás lesz a Belvárosi templomban, 13-22 óráig, kivétel a szentmise alatt! Délután 3-tól 4-ig a beteglátogatók vezetik az imádságot, 4 órától gyerekszentségimádás lesz, 21 órától pedig dicsőítés keretében imádjuk az Úr Jézust!
  5. Aki idei egyházi adóját még nem rendezte, megteheti azt a szentmisék után a sekrestyében, ügyeleti időben az irodában, vagy átutalással is. Mindenki hozzájárulását Isten fizesse meg!
    Átutalás esetén az alábbi adatokat kell megadni:

Név: Esztergom-Városi Plébánia
Bankszámlaszám: 12001008-01779574-00100001
Közlemény: egyházi hozzájárulás

Hirdetéseink – Évközi XXXI. vasárnap

2024.11.03.

  1. A Mindenszentek nyolcadában az elhunytakért nyerhető búcsúk feltételei megtekinthetőek a faliújságon, honlapunkon is.
  2. November 3-án, most vasárnap 15 órakor keresztutat imádkozunk a Kálvárián. Találkozó a Jó Pásztor kápolna alatti első stációnál!
  3. November 4-én, hétfőn, mindkét templomunkban az esti szentmisét, a templomok elhunyt lelkipásztoraiért ajánljuk fel. Mindenkit szeretettel várunk!
  4. Az idei évben felnőttek részére is indul szentségelőkészítő, tehát mindazok részére, akik felnőttként szeretnének keresztelkedni, elsőáldozni és/vagy bérmálkozni. Az előkészítő alkalmak várhatóan novemberben indulnak majd. Részletek és jelentkezés a plébánia honlapján!
  5. Megjelent egyházközségünk hitéleti kiadványa, a Plébániai füzetek aktuális száma, elvihető az újságos asztalról, vagy letölthető IDE KATTINTVA.
  6. November 7-én, csütörtökön, „Menedék a hétköznapokban is” mottóval dicsőítés, szentségimádás lesz a Belvárosi templomban az igeliturgia után, 19.30-20.30-ig.
  7. Aki idei egyházi adóját még nem rendezte, megteheti azt a szentmisék után a sekrestyében, ügyeleti időben az irodában, vagy átutalással is. Mindenki hozzájárulását Isten fizesse meg!

A Szent Anna templomban:

  • November 7-én, csütörtökön 17.30-tól tartja a Rózsafüzér-társulat a titokcseréjét a Mindszenty Iskola kápolnájában.

A Péter és Pál templomban:

  • Ebben a hónapban a szokásos szombati szentségimádásunk, kivételesen a hónap harmadik hétvégéjén, november 16-án lesz.

HIRDETÉSEINK – ÉVKÖZI XXX. VASÁRNAP

2024.10.27.

  1. Az idei évben felnőttek részére is indul szentségelőkészítő, tehát mindazok részére, akik felnőttként szeretnének keresztelkedni, elsőáldozni és/vagy bérmálkozni. Az előkészítő alkalmak várhatóan novemberben indulnak majd. Részletek és jelentkezés IDE KATTINTVA.
  2. Koszorúárusítás van Halottak napjára készülve a Kerektemplom előtt október 26-27-én, most hétvégén minden szentmise előtt és után.
  3. Október 28-30-ig, hétfőtől szerdáig a Belvárosi templomban a szentmisék elmaradnak!
  4. Október 28-31-ig, hétfőtől csütörtökig a Kerektemplomban a szentmisék elmaradnak!
  5. Október 31-én, csütörtökön, Mindenszentek előestéjén dicsőítés, szentségimádás lesz a Belvárosi templomban az igeliturgia után, 19.30-20.30-ig.
  6. November 1-jén, pénteken, Mindenszentek napján a Belvárosi templomban 10.30-kor kezdődik az ünnepélyes, litániával egybekötött szentmise, 17 órakor a Belvárosi temetőben imádkozunk a halottakért, 18 órakor pedig a Kerektemplomban kezdődik az ünnepélyes szentmise, amelynek végén szintén elimádkozzuk a Mindenszentek litániáját. Ne felejtsük el, hogy ez a nap PARANCSOLT ÜNNEP, tehát kötelező szentmisén részt venni!
  7. November 2-án, szombaton a Kerektemplomban 17 órától Mária imádság lesz.
  8. Szintén november 2-án, szombaton, Halottak napján az ünnepélyes, requiemmel egybekötött szentmise 18 órakor a Kerektemplomban, a Belvárosi templomban pedig 19 órakor.
  9. Az ünnepi miserend, és az elhunytakért nyerhető búcsúk feltételei megtekinthetőek IDE KATTINTVA.
  10. A Belvárosi templom kriptája, ill. a közös őrzési hely, az elmúlt évekhez hasonlóan november 1-jén és 2-án, 8-20 óráig lesz nyitva. Továbbá november 1-jén, 10-12 óráig sírhelyekkel kapcsolatos ügyintézésre is lesz lehetőség a Belvárosi templom téli kápolnájában, amely a kripta bejárata felől megközelíthető.
  11. November 3-án, vasárnap 15 órakor keresztutat imádkozunk a Kálvárián. Találkozó a Jó Pásztor kápolna alatti első stációnál!

HIRDETÉSEINK – ÉVKÖZI XXIX.VASÁRNAP

2024.10.20.

  1. Október a Szűzanya hónapja, ezért mindkét templomban, minden hétköznapi szentmise és igeliturgia előtt fél órával elimádkozzuk a Rózsafüzért.
  2. Az idei évben felnőttek részére is indul szentségelőkészítő, tehát mindazok részére, akik felnőttként szeretnének keresztelkedni, elsőáldozni és/vagy bérmálkozni. Az előkészítő alkalmak várhatóan novemberben indulnak majd. Részletek és jelentkezés IDE KATTINTVA!
  3. Koszorúárusítás lesz Halottak napjára készülve a Kerektemplom előtt október 26-27-én, szombaton és vasárnap minden szentmise előtt és után.
  4. A Mindenszentekhez kötődő miserend, és az ünnepekhez kapcsolódó búcsúk már megtekinthetőek a IDE KATTINTVA.
  5. A Belvárosi templom kriptája, ill. a közös őrzési hely, az elmúlt évekhez hasonlóan november 1-jén és 2-án, 8-20 óráig lesz nyitva. Továbbá november 1-jén, 10-12 óráig sírhelyekkel kapcsolatos ügyintézésre is lesz lehetőség a Belvárosi templom téli kápolnájában, amely a kripta bejárata felől megközelíthető.

Hirdetéseink – Évközi XVIII. vasárnap

2024.10.13.

  1. Október a Szűzanya hónapja, ezért mindkét templomban, minden hétköznapi szentmise és igeliturgia előtt fél órával elimádkozzuk a Rózsafüzért.
  2. Október 15-én, kedden 18 órakor Imaóra lesz a Mindszenty Iskola Aulájában. Mindenkit szeretettel várunk!
  3. Október 17-én, csütörtökön az igeliturgia után, 19.30-tól „Menedék a hétköznapokban” címmel szentségimádás, dicsőítés lesz a Belvárosi templomban!
  4. Október 20-án, vasárnap országos gyűjtés lesz a Missziók javára, kérjük híveink adakozó szeretetét!
  5. Az idei évben felnőttek részére is indul szentségelőkészítő, tehát mindazok részére, akik felnőttként szeretnének keresztelkedni, elsőáldozni és/vagy bérmálkozni. Az előkészítő alkalmak várhatóan novemberben indulnak majd. Részletek és jelentkezés a plébánia honlapján!
  6. Új Élet Krisztusban kurzus lesz Esztergomban október 25-27-ig. Részletek és jelentkezéssel kapcsolatos információk a plakáton olvashatóak (ide kattintva).
  7. Koszorúárusítás lesz Halottak napjára készülve a Kerektemplom előtt október 20-án, vasárnap a 9 órai szentmise előtt és után, ill. október 26-27-én, szombaton és vasárnap minden szentmise után.

A Szent Anna templomban:

  • Október 17-én, csütörtökön 15 órakor Nyugdíjas közösségi alkalom lesz a Mindszenty iskola Aulájában, amelyen a gyerekek köszöntik majd a tagokat, idősek napja alkalmából. Minden tagot szeretettel várunk!
  • Október 20-án, vasárnap a 11 órai szentmisén lesz a bérmálkozásra készülő fiatalok bemutatása. Az idei évben 17-en készülnek a szentség felvételére, imádkozzunk értük!
1 6 7 8 9 10 15